A Femen nevű feminista mozgalom újra hallatott magáról: mindez nagyon helyes, bár nehéz megérteni, hogy a fasizmus ellen miért éppen fedetlen keblekkel kell tüntetni, de hát annyi baj legyen. Illetve persze nem teljesen: ez a Femen-féle pop-feminizmus sajnos több bajt okoz, mint amennyi hasznot hoz a feminizmus ügye számára. Az lehet az érzésünk, hogy a Femen révén a feminizmussal ugyanaz történik, mint a széles értelemben vett baloldallal: a kritikából reakciós ideológia lesz, az ellenállásból kontraporduktív médialátványosság, mely csak erősíti a patriarchális tőkés rendszert.

Őszintén szólva rég hallottunk már akkora hülyeséget, mint a Femen egyik jelszava: „A meztelenség: szabadság”. A tudatlanság ugye meg erő, de hát azért mégiscsak. És ezzel persze annál rosszabb azoknak a nőknek (legyen azok keresztények, iszlámok, zsidók, gnosztikusok, ateisták, fehérek, színesek ésatöbbi), akik azt az őrültséget vették a fejükbe, hogy esetleg teljesen felöltözve is lehet küzdeni a nők jogaiért – ennek az a hátránya tényleg meg van, hogy mindez kevésbé felel meg a médiák vékony-szőke-fiatal-csinos nőképének.

Tiszta szégyen, hogy lassan a feminista aktivistáknak (most nem beszélve a széles közvélemény feminizmus-képéről) lassan  többet kell beszélnie a Femen-mozgalomról, mint saját magáról, a feminizmusról, a nők problémáiról és így tovább. Egyébként nem kevés valódi feminista szóvá is teszi a Femen példátlan mediatizálódását látva (a Femen a feminizmus zászlóshajója, amelynél rosszabb hír kevés lehet a mozgalom és társadalmunk számára), hogy talán inkább a nők jogait kellene védeni, hogy úgy öltözzenek, ahogy éppen akarnak: ha felöltözve akarnak maraddni, az nem feltétlenül jelenti hogy alávett nők..

A Femen a lehető legprimitívebben gondolkodik minderről: számításba sem veszi, hogy például az iszlám fejkendő (foulard) éppúgy lehet egy identitásképző eszköz (nem is feltétlenül a vallásé, esetleg a „külvárosi származásé” vagy „az iszlámhoz, mint üldözött tradícióhoz való tartozásé”) , mint az alávetés szimbóluma.  A lehető legkevésbé feminista azt hinni, hogy mi eldönthetjük az érintett nő helyett, hogy egyes ruhadarabok mit jelentenek számára az őt körülvevő társadalmi kontextusban. Igazi nyugati felfuvalkodott agymosottnak kell lennünk, hogy úgy gondoljuk, hogy a meztelenség mindig, mindenhol minden kontextusban emancipatorikus hatású.

A Femen média-offenzívája sikeres volt, csak kérdés következik-e ebből valami. Vagy éppen ha igen, akkor micsoda.

Reméljük mondanunk sem kell: távolról sem azzal van gondunk, hogy a Femen akciói szándékosan „megsértik a közrendet”, büszkén hadat üzennek a „polgári ízlésnek” és így tovább. Egyrészt a patriarchális (meg amúgy is hányigert keltő) társadalomról van szó: szóval csak tessék. Másrészt mi is tudjuk, hogy a feminizmusnak (de egyébként szintúgy minden valamirevaló ellenállási mozgalomnak az anarchistáktól az avangárdon át az ultrákig) nagyon is fontos összetevője ez volt mindig is: jesszasz, a szüfrazsettek mennyit balhéztak annak idején, nem beszélve a hatvanas-hetvenes évek női mozgalmainak remek kis polgárpukkasztásairól!

De hát azért akkor, minden ilyen happening mögött nagyon is valódi mondanivaló volt, szilárd eszmei és politikai meggyőződés.

Ez az, ami a Femennél hiányzik, vagy ha van, akkor meg annál rosszabb.

Az, hogy a patriarchális társadalomnak az egyik alaptendenciája, hogy a nőket leredukálja a testükre, az „érzelmekre”, a „szexualitásra”, eltagadva tőlük a racionalitásra, az észszerű gondolkodásra való képességet. Ez az ellen való küzdelem  nyilvánvalóan a feminizmus (és a józan ész, a legegyszerűbb logika, valamiféle alapvető humanizmus) alapvető tétele. Erre mit hallunk Irina Sevcsenkótól, a Femen egyik vezetőjétől: „Mivel férfidominancia alatt élünk, ezért a meztelenkedés az egyetlen mód arra, hogy provokáljunk, hogy felhívjuk magunkra a figyelmet”. 

Ahhoz igazán ostobának, vagy csak egyszerűen exhibicionistának és semmi másnak kell lenni (macsó olvasóinknak mondjuk: egyik sem a feminizmus megkülönböztető jegye!), hogy feltaláljunk egy olyan feminizmust, amely éppen hogy meghajol a férfi-dominancia rendszerének igényei előtt....Márpedig mellet rázni, hogy ránk figyeljen a kamera (ebből a szempontból mindegy, hogy amúgy miért akarjuk ezt) nagyjából ennyit jelent (1).

De van rosszabb is, hiszen Inna Sevcsenko még tovább megy: „A Franciaországban [mint ismeretes az Ukrajnából elűzött Femen ide tette át a székhelyét, alighanem éppen azért, mert a francia feminista mozgalom az egyik legjelentősebb a világon] már létező feminista mozgalmak nem fiatal nők számára készültek, hanem intellektueleknek, akik hasonlítanak a férfiakra, tagadják a szexualitás szerepét és a tényt, hogy egy nő lehet nagyon is nőies”.

Most egy pillanra nyeljünk egyet és tekintsünk el attól, hogy mi azt hallotuk, hogy egy fiatal nő is lehet intelligens, az intelligens nők nem feltétlenül „hasonlítanak a férfiakra”, hogy a feminizmus nem a szexualitás tagadása ésatöbbi. Koncentráljunk csak arra, hogy ez éppen annak az ősöreg antifeminista közhelynek a felmondása a magányukból, csúnyaságuktól a könyvekbe menekülő vénkisasszonyokról (vö. Tamás Gáspár Miklós egyik klasszikusával a „zsíroshajú feministákról”), amelyet különösen rémisztő visszahallani olyan aktivistáktól, akik éppen a feminizmus megújítóinak kiáltják ki magukat.

Ocsmány időket élünk („Temps maudit”, ahogy a reméljük halhatatlan, mert nincs valami jól, CNT lapjának nevével éljünk), de azért annyira csak nincs kutyavilág, hogy még a feminizmus is így újuljon meg! 

Ez a Femen-féle „feminizmus” semmi más nem tesz, mint hogy egyetlen mondanivalójává a reklámipar, az elnyomó patriarchális társadalom által fabrikált női-test képet helyezi a kirakatba, erősíti meg. Alig merjük idézni a Femen-aktivisták könyvéből az egyik részletet, akkor idiótaság: „a mi tagjainknak sportosaknak kell lenniük, hogy helytálljanak az erőpróbáinkon, és szépeknek, hogy a testüket teljes mértékben használni tudják ebben a küzdelemben. Arról van szó, hogy a Femen megtestesít egy új nőtípust: aki szép, aktív és teljesen szabad”.

A feminizmus, mint bifidus essensis és mint ránctalanító krém.

A teljesen üres, hisztérikus Femen performanszok más részről pedig tovább erősítik a „félelemtes, férfigyűlölő feministákról” szóló szintén lassan évszázados klisét.

A feminista, „teljesen szabad” modern nő, aki szép, mint egy üres bábu és hisztis, mint egy feminista picsa: alig tagadható, hogy a Femen a lehető leginkább megfelel a legostobább antifeminista közhelyeknek.

A gond az, hogy a Femen ezt a metódust szemmel láthatóan univerzalizálni kívánja. Mindez persze ennél sokkal súlyosabb problémákat is felvet, ha arra gondolunk, hogy a Femen nem csupán Európában és nem csupán Európa fehérek lakta városnegyedeiben bohóckodik az utcákon.

„A muzulmánok úgy fejezik ki a férfi-uralmat a nők felett, hogy kendő mögé rejtik őket, a nyugatiak úgy, hogy levetkőztetik őket”

A Femen ostobasága igen veszélyes fordulatokat vesz akkor, amikor nem állítanak más, mint hogy az afrikai vagy arab nőknek a felszabadulása azt jelent, hogy olyanokká kell válniuk, amilyenek a Femen tagjai...A feminista neokolonaizmus ugyanolyan gyomorforgató, mint bármely gyarmatosító eszme. 

A dolog persze előkerült a feminizmus korábbi korszakaiban is: semmi másról nincs szó csak arról, hogy a nők mozgalmainak mindenhol a saját tapasztalatira kell támaszkodnia. A korabeli  európai-amerikai feministák egyszerűen nem vették figyelembe, hogy éppen az ő kormányuk, amely „modernizálta” és „civilizálta” más népek országait, döntötte romba ezeknek az országoknak a női lakosságának az életét is. Miután ez megtörtént, ők akarták „modernizálni” és „civilizálni” az ott élő nőket...Ez persze noha talán jóakaratú volt, mégiscsak implicit rasszizmust, explicit kolonializmust jelentett. És persze semmi esélye sem volt a sikerrre.

Most is ugyanez a helyzet.

És persze jó tudjuk, hogy mindez ostobaság is: nem minden muszlim nő van elnyomva és nem minden elnyomott nő muszlim (és egyébként nem minden iszlám férfi elnyomó). Európai, amerikai, kanadai és ausztrál fehér nők sem a Paradicsomban élnek, ahogy tunéziai, afgán, indonéz és szenegáli nők sem passzív elnyomottak, akiknek nincs önálló gondolatuk, nem törekednek a saját felszabadításukra és nem alkotnak sok helyen mozgalmakat is ennek érdekében.

Ha ebben a fehér nő (és ferfi!) társaik segítségükre vannak, szolidárisak velük: annál jobb. De sohasem abból a „gyarmatosító feminista” alapállásból, mely a Femen sajátja: Nyugaton emancipált és felszabadított nők élnek egy szabad, fejlett és magasabbrendű társadalomban, amelyeknek a hivatása, hogy felszabadítsa a szolgaságban élő „déli” nőket.

Akik szabadságának legnyilvánvalóbb jele minden bizonnyal az, hogy meztelenkednek az utcán („Burka helyett meztelenség!”, hogy egy másik rémesen korlátolt és kolonialista jelszavukat idézzük)...Nagyon kevéssé feminista dolog úgy vélni, hogy a fedetlen keblek pótolják a gondolatokat.

Mindezzel elsősorban persze éppen nem-európai női társaiknak ártanak a legtöbbet, akik valóságos harapófogóba kerülnek az alig leplezetten rasszista „fehér feminista” nőtársaik beszédmódja és az őket elnyomásban tartzó nem-európai férfiak hatalma között. Az európai-amerikai feminista mozgalomnak legalábbis arra mindenképpen figyelnie kellene, hogy legalább nem hozzon létre újabb nehézségeket más kontinensek nőmozgalmai számára.

A mostani Femen-féle feminizmus úgy tesz mintha semmi sem történt volna a feminizmus történetében az utóbbi pár évtizedben (mentségükre legyen szólva, valószínűleg tényleg nem tudnak erről semmit): az ún. intersectionnalité mára már közhelyszámba menő fogalma azt jelenti, hogy az egyes nők helyzetét nem csupán a nemük határozza meg, hanem más „identitásképzők” is, mint a rassz, a nemzetiség, a helyi hagyományok stb. A valódi feminizmus ezt számításba veszi nem csak a fehér felsőbbrendűség elkerülésének céljából, hanem a józan ész tanácásra is, ha sikert akar elérni.

A Femen ne akarjon iszlám vagy más kultúrájú nőket „megmenteni” – legfeljebb a saját lelkeiket próbálják meg, mert igen veszélyes utakra tévedtek. A rasszizmussal játszanak még csak nem is jó célok érdekében egy olyan helyzetben, amely egyébként is lőporos hordóra emlékeztet.

És persze a nagy médiasikerük ennek is köszönhető: a mai iszlamofóbia légkörében nincs annál szánalmasabb „provokáció” (a rend oldalán sohasem provokálunk! – alapszabály „ellenálló” mozgalmak számára, l. még „Mohamed-karikatúrák”), mint a Maghrebben vagy iszlám lakosság által is lakott városnegyedekben meztelenül vallásellenes jelszavakat ordibálva mászkálni.

A médiák csak erre várnak: ha kizavarják onnan ezeket a nőket, lehet „intoleráns”, nőelnyomó”, „fundamentalista” iszlámozni  (hozzátehetjük: amikor Párizsban egy katolikus templomban csinálták ezt, akkor is inzultus érte őket, de azzal senki sem törődött – minket se az iszlám, se a katolicizmus nem érdekel, de szerintünk egyszerűen bunkóság ennyire nem tisztelni mások morális szabályait, prüdériáit, szokásait és így tovább).

Nem szarunk bele a zongorába: nem illik, meg úgyse értenék. 

Ez nem lázadás, nem provokáció, hanem ostoba, kolonalista vircsaft.

Úgy tűnik, hogy a feminizmussal is az a helyzet, mint a valaha volt szocialista mozgalom más irányzatival.  A szociáldemokrata baloldalból nem maradt másmint a folytonos árulások, a szakszervezetekből a (gyakran rasszista) osztályönzés, a parlamentáris útban még bízó „szélsőbaloldalból” a tehetetlenség, a leninistákból a szektásság, az antiglob mozgalmakból a „politikamentes” programnélküliség.  Azaz minden hagyományból csak a legkárosabb, a mindent jobban tudó hetero fehérember felsőbbrendűségére, a kolonizmusra épülő tradíció-töredékék maradtak meg.

Ezeket lassan ki is lehet hajítani a francba.

Az út pedig előre vezet a valódi kritikai elmélet és gyakorlati mozgalom irányába, amely tagadja, gyűlöli, megveti és el is fogja pusztítani ezt a boldogtalan világot, amelyben a Femen nevű jelenség létrejöhetett.

A patriarchátus pusztulni fog a tőkés rendszerrel együtt és a tőkésrendszer a patriarchátussal együtt: igaz, másképp nem is volna lehetséges.

(1)    A széllel szemben pisilés és a veszett ügyek iránti szimpátiánkból adódó kímélet miatt nem minősítjük a 4!K-nevű párt szóvívőjének remek ötletét. Az egyébként nem is antipatikus szerevezet úgy tűnik nem tud szabadulni a magyar pártok átkától: mindig a nem fanatikus hívek számára elviselhetetlenül idegesítő embereket választanak szóvívőnek.

Szóljon hozzá!