Mostani közleményünk Chile területén is harcoló elvtársaink beszámolóját adja közre. Nyilván ezek az osztályharcok, amennyiben nem terjednek túl az adott ország határain addig korlátozottak, zártak és belterjesek. De újra s újra fel fognak lángolni s egyre több helyen fel fognak lángolni a proletár lángok, az élet s forradalom lángjai, hiszen a tőkés rendszer nem hagy, enged bennünket élni, létezni s mindent felzabálva, bekebelezve, alárendelve, megcsonkitva barbarizálja a létünket.
Miközben a magyar baloldal gyöngyszemei a társadalmi béke házi galambjai, posztkádárista bolsevikok, ál–anarchisták, szakszervezeti aktivisták és egyéb hullafoltok, demokraták, jól fésült állampolgárok , csontkollekciók peticiót irogatnak alá s küldözgetnek a burzsoá fővárosi önkormányzat fejének cimezve, hogy Karácsony Gergely nem kivánatos személynek nyilvánítsa Erdogánt az idelátogató török burzsoázia fejét, addig az elmúlt hetekben proletár harcok folytak s folynak Haitin, Ecuadorban, Chilében és másutt is .
Ha élni akarunk nem kizsákmányolt, elnyomott s megnyomoritott robotként, akkor harcolnunk kell és harcolni fogunk minden síkon a tőkés rendszer ellen a kommunizmusért, hogy az úr és szolga viszonyt mindörökre felégessük!
Néhány kommunista/anarchista proletár, a lázadás résztvői a chilei lázadásról
Amikor Santiagóban több mint egy hónapja a metrójegyek árát csillagászati magasságba emelték, elindult az ellenőrizhetetlen diák-proletár ifjúság, amelynek erénye, hogy gyakorlatában tagadja ezt a világot, és elutasít minden párbeszédet a hatalommal. A metrólejáratok ellenőrzésének tömeges kijátszásában elszabadult az engedetlenségnek egy nagy önszerveződő mozgalma. Osztályunk részéről ezt kezdettől fogva hatalmas szimpátia kísérte, mert az áremelés sok embert érint, naponta legalább 3 millió ember használja a metrót. A kormány a metróállomások őrzésére több száz különleges egységet mozgósított, ami erőszakos összecsapásokhoz, több száz ember megsebesüléséhez és letartóztatásokhoz vezetett. Október 18-án, pénteken drasztikus esemény történt: a tarifaemelés elleni tiltakozónap folyamán 15 órától minden metró teljesen leállt - ami korábban még soha nem fordult elő a városi közlekedésben. Ezen a napon a munkásosztály megmutatta erejét: több ezer ember tódult az utcára. A tömeg megbénította az állami elnyomás szervezeteit és nagy zavarok voltak a város központjában. Égett a villamosenergia-cég, az ENEL épülete, és több metróállomás jutott ugyanerre a sorsra. A tőke állama megmutatta igazi arcát, és kihirdette a „rendkívüli állapotot”. A diktatúra vége óta először, katonák járőröznek az utcákon. Ettől az éjszakától kezdve többé semmi nem lesz olyan, mint volt.
Szombaton déltől, amikor gyűlés volt az Italia téren, annak ellenére, hogy erős a katonai jelenlét az utcákon, az általános lázadás tendenciája gyorsan elért a város minden sarkába. A felkelés Chile valamennyi városában jelen volt. A lábosverő tiltakozások, a barikádok, az állami intézmények megtámadása és a tőkeforgalom stratégiai infrastruktúráinak szabotálása (díjfizető kapuk az autópályákon, 80 metróállomás részben megsemmisült és 11 porrá égett, több tucat felgyújtott busz stb.) olajfoltként terjedt. Támadás ért 130 bankfiókot, 250 ATM megsemmisült, megostromoltak rendőrőrsöket és az iquiquei katonai laktanyát, és – ami az uralkodó osztályt leginkább irritálja - beindult a fosztogatás a szupermarketekben és a nagy bevásárlóközpontokban.
Szembesülve a harci jelenetekkel (amelyek számunkra olyan ünnep, amelyben a proletariátus, megakadályozva prekarizálódását, megszervezi magát), a „rendkívüli állapot” kiterjesztették mintegy tíz városra, amelyek részt vettek a harcban.
A fosztogatás és az emberi szükségletek azonnali kielégítése
Tízezernyi proletár radikálisan megkérdőjelezte a szent és sérthetetlen magántulajdont, amikor számos szupermarketben és nagyáruházban gondoskodott a polcok kiürítéséről. Sok esetben az üzleteket fel is gyújtották, amitől a burzsoázia irtózatosan megijedt, és képviselői az egészet fenntartások nélkül „egy kis csoport erőszakos bűnözőnek és vandáloknak” tulajdonították. De a valóság mást mutat. Bár az uralmon levők nem akarják elismerni, a fosztogatás nem egy kisebbség akciója, hanem óriási erővel terjedő tömeges jelenség.
Akik közülünk pénzügyi lehetőség nélkül folyamatosan próbálják valahogy túlélni az eladósodást, a gyakorlatban felismerték, hogy nem kell fizetni azért, amit a szükségleteink kielégítése megkövetel. Napi túlélésünk a mai életmódban folyamatosan alárendelődik a burzsoázia tőkefelhalmozásának. Mindez a bérmunkásság költségére történik, amely ezt a nyomorúságos életet napról napra elviseli. Semmi mást nem csináltunk, mint elvesszük, ami a miénk. Visszaszereztük, amit tőlünk az élet mindig is elrabolt, és az uralmon levők nem tudják ezt elviselni. Röviden szólva: az általános lázadás azt jelenti, hogy emberlétünket igeneljük, és elutasítjuk, hogy a létünk puszta áru legyen.
A sajtó az áruvilág szóvivője és apologétája
A sajtó alapvető szerepet játszott a „józan ész” védelmében és az úgynevezett „közvélemény” becsatornázásában. A kapitalista rendszer uralkodó logikájában az anyagi dolgok állnak az előtérben, és az árutermelés előbbre való, mint az emberi élet. A gazdaság és a társadalom legreakciósabb erői által finanszírozott sajtó azzal igazolja a mészárlást, hogy a „közrend”, az „emberi jogok”, a magántulajdon és a „társadalmi béke” védelmében történik. Információk eltorzításával, illetve eltitkolásával, hazugságok és hamis történetek terjesztésével, szociális felfordulások kriminalizálásával a teljes sajtó az állami terrorizmus munkatársává vált. Ennek le kell vonni a konzekvenciáit. Néhány illusztráció:
- A sajtó elkeni azoknak a gyilkossági eseteknek a számát, amelyekért az állam elnyomó erői felelősek. Továbbá hallgat a National Institute of Human Rights által közzétett számos jelentésről, amely „letartóztatások során aránytalan erő alkalmazásáról, gyerekek bántalmazásáról, arcok és combok ütlegeléséről, kínzásokról, nők és férfiak vetkőztetéséről, továbbá szexuális megaláztatásáról” szólnak.
- Hamis információk terjesztése. Például hogy egyes községekben, mint La Pintana és Puente Alto, kifosztották a kis termelői piacokat - ami teljes hazugság. Ezeknek a községeknek a lakossága társadalmi hálózatokban és a független médiában tiltakozott az ellen, hogy beszivárgott rendőrök belső konfliktusok gerjesztése érdekében terjesztenek hamis információkat.
- Pánikkeltés céljával azt közlik, hogy a fosztogatás a magánháztartásokra és a kisvállalkozásokra is át fog terjedni. Még ha találkozunk is ilyen elszigetelt eseményekkel, ezek egyedi esetek, amelyeket osztályunknak határozottan el kell utasítani.
- A demonstrálók kettéválasztása „polgárokra” és „bűnözőkre”, „békésekre” és „erőszakosakra”. Egy ilyen felosztás célja, hogy elszigetelje a mozgalom radikális elemeit. Vagyis a mozgalomnak azt a részét, amely megpróbál a lázadásnak antikapitalista irányt adni.
- A sajtó hallgat arról, hogy Santiago több déli perifériáján levő községben kikapcsolták a vízellátást, amivel bűntárssá teszi magát. A szüneteltetés „véletlenül” azokon a helyeken történik, ahol legerősebb volt a tőke állama és annak intézményei elleni harc, és ahol leginkább hiányzik a tekintélye.
A kormány nyolc halottról beszél, de tudomásunk van még sok továbbiról is. Sebastian Pinera elnök megerősítette, hogy „erős ellenséggel állunk szemben, amely semmit és senkit nem tisztel”. Andrés Chadwick belügyminiszter a televízióban úgy nyilatkozott, hogy hét ember „meghalt” – de ebben az állam ártatlan. Mi, akik részei vagyunk ennek a küzdelemnek és az ország különböző részein levő elvtársakkal vagyunk kapcsolatban, tudjuk, hogy még sok további halott is van. A társadalmi hálózatokban és az autonóm médiában videók és fotók keringtek azokról, akiket különböző helyeken a katonaság és a rendőrség megölt. Ezeket az információkat már szisztematikusan eltávolították az internetről.
A tőkésosztály csak abban érdekelt, hogy termeljünk neki. Mi csupán az árutermelést és az áruforgalmat szolgáljuk, és a tőkefelhalmozást kell növelnünk. Emiatt mindenkit felszólítunk, hogy maradjon távol a munkától, és aktívan vegyen részt a sztrájkban, mint ahogy a rendőri és katonai nyomás ellenére a metródolgozók szakszervezete is cselekszik. Emellett úgy véljük, fontos agitációt folytatni a következő pontokért:
- Mivel az állami stratégiának része, hogy megosszanak bennünket, el kell kerülni az élelmiszer, víz vagy más szükségletkielégítési gondok miatti veszekedéseket. Annak érdekében, hogy megoldódjanak a problémáink, közösségként kell megszervezni magunkat. Nincs más kiút.
- Meg kell akadályozni, hogy a pártok és a szociáldemokrácia magukat a mozgalom „képviselőivé” stilizálják, kisajátítsák a harcot, és párbeszédet kezdjenek az állammal a lázadás tüzének oltásáról és egy olyan konfliktusmegoldásról, amelynek alapja nem a minket, mint osztályt gyötrő problémák gyökerének megszüntetése, hanem a felületi reformok.
- Birtokba kell venni az oktatási intézményeket annak érdekében, hogy azokat az ellenállás, a vita, a gyűlésezés és az önszerveződés helyszíneivé tegyük. Itt kell gyűjteni az élelmiszert és a gyógyszert és létrehozni a sebesültjeink ellátását.
- Minden területen, ahol társadalmi harc dúl, bázisgyűléseket kell szervezni, hogy közösen határozzák meg a folyamatos lázadás irányát.
- Szabadságot kell követelni a mintegy 1700 letartóztatottnak, akiket a lázadás folyamán vettek őrizetbe.
ÁLTALÁNOS SZTRÁJKOT ! AZ EGÉSZRŐL VAN SZÓ!
VALÓDI ÉLETÉRT HARCOLNI!
Néhány kommunista/anarchista proletár, a lázadás résztvevői.
Fordította : De Te Fabula Narratur
