tgmcimlapA párt listavezetője exkluzív interjút adott a Rednews-nak. "... a Zöld Baloldallal szemben elkövetett bürokratikus merénylet elleni tiltakozásul június 7-én írják a szavazólapra: ZÖLD BALOLDAL!"

 

rednews: Nem indulhat a Zöld Baloldal? Mi történt?
TGM: A Zöld Baloldal - szemben minden álhírrel - összeszedte az ajánlószelvényeket, közelebbről 21 861 darabot (és még van két számlálatlan csomag, összesen kb. ezer). A bíróság mindent elkövetett annak érdekében, hogy lekéssük a határidőt, és ezt el is érte.

 


rednews: Hogyan?
TGM: 2009. április 8-án az érvényes végzés birtokában megpróbáltuk bejegyeztetni a pártot, ezt formai kifogásokra hivatkozva megtagadták. Április 30-áig kellett várni, a föllebbezési határidő leteltéig. Az ügyészség nem föllebbezett, senki más se. Sürgetésünk ellenére csak május 6-án (!!!) adták ki a végzést, illetve a végzés ún. kivonatát, amely teljesen téves volt, voltaképpen másolata egyik elődünk, a Zöld Demokraták öt évvel korábbi (!) bejegyzésének. A Zöld Baloldal neve a végzésen nem szerepelt. Május 7-én már hajlandók lettek volna ún. „kijavítási kérelmünkre" kiadni a helyes végzést, de ezen nem volt rajta az ún. „záradékolás" (a jogerőre emelkedés jelzése, amelyet nekik kellett volna megejteniük). Május 8-án kaptuk meg, 2 perccel a félfogadási idő letelte előtt a legeslegutolsó napon, de. 10 óra 58 perckor a május 6-án jogerőre emelkedett, „záradékolt" végzést. Ekkor már az OVB határideje lejárt - du. 4-ig lehetett volna elvileg benyújtani, de az OVB csak du. 5-kor ül össze. Lekéstük (lekésették velünk) a határidőt, így panaszt ugyan tehetünk, de az európai parlamenti választásokon már nem vehetünk részt.

rednews: Mi lehetett ennek az oka?
TGM: Ha most 1909-et írnánk, ezt válaszolnám: „A tőkés állam osztálybírósága úgy járt el, ahogyan elvárható volt tőle. Ez formailag ügyviteli hiba, tartalmilag választási csalás." Száz évvel később, 2009-ben ilyet már nem merhetünk írni a teljes körű szólásszabadság korában, a megfélemlítő és közvetett cenzúrát gyakorló sajtópörök idején. Úgyhogy én nem is állítok ilyesmit, isten őrizz. Seres Mária magánzó „civil" választási pártját, amely kb. ugyanekkor jelentkezett, simán bejegyezték. Ez mindenesetre tanulságos.

 

rednews: De hát kinek lehetett érdeke egy ilyen kicsi és pénztelen csoport elütése a választási részvételtől?
TGM: Nem állítom, hogy itt valamelyik nagy párt beavatkozott. Éppen elég a konformista csinovnyik szemlélete, amelynek az álláspontja olyan radikális rendszerkritikus (vagy urambocsá rendszerellenes) csoporttal szemben, amely ugyanakkor antifasiszta, antirasszista, a bérmunkások és a munkanélküliek elkötelezett képviselője, ráadásul az üldözött-gyalázott cigányság mellett áll (!), és nem antidemokratikus, nem szabadságellenes, nem etatista, nem a büntetés-rendcsinálás-ütlegelés híve, nem lehet más, mint: „ne ugass!" Ehhöz nem kellett senkinek súgnia, megy ez magától. Ugyanakkor: ideológiailag kényelmetlen a hivatalos balközépnek (no meg a nacionálsztálinistáknak), mert gorombán elvitatja tőlük a baloldali legitimációt, kényelmetlen a csalárdul „antikapitalizmust" negélyező jobboldalnak - sőt, kényelmetlen a liberálisoknak is, mert a romakérdésben nemcsak az inkorrekt beszéddel száll szembe, hanem - az európai választás keretében - konkrétumokat javasol.

 

rednews: Azaz?
TGM: Három dolgot. (1) Javasoljuk - más európai baloldali erőkkel, még a szociáldemokraták egy részével is összhangban - , hogy vezessék be az Európai Unióban a garantált, föltétlen, munkavégzéstől és egyéb hasonlóktól független, megélhetési alapjövedelmet (living wage, unbedingtes Grundeinkommen), továbbá a gyermekgondozásért, házimunkáért, otthoni betegápolásért járó minimálbért (wages for housework). Mindkettő a baloldal régi (fél évszázados) követelése. (2) Javasoljuk Európai Kisebbségvédelmi Hatóság fölállítását, amely minden - bevándorló vagy „őshonos" - etnikai kisebbség helyzetét vizsgálja, és hátrányos megkülönböztetés (diszkrimináció) esetén eljár, kötelező ajánlásokat fogalmaz meg. (3) Ennek alapja az Európai Unió által kibocsátandó kisebbségi irányelv (direktíva) volna, amely nemcsak a kulturális, hanem az oktatási, foglalkoztatási, lakhatási, szabad költözködési, képviseleti egyenlőséget tenné kötelezővé az európai polgárok között, különös figyelemmel az etnikai és szexuális kisebbségekre. A nemzetállami kormányoktól függetlenül adminisztrált kisebbségi programokra és pályázatokra van szükség, amelyekbe a helyi rasszistáknak nem lehetne beleszólásuk.

 

rednews: Tyűha.
TGM: Ez a minimum.

 

rednews: Mi lesz a folytatás?

TGM: Először is fölszólítjuk reménybeli választóinkat, hogy a Zöld Baloldallal szemben elkövetett bürokratikus merénylet elleni tiltakozásul június 7-én írják a szavazólapra: ZÖLD BALOLDAL! Evvel szavazatuk érvénytelen lesz: ez a tiltakozás legegyszerűbb, legkockázatmentesebb formája. Fölszólítjuk a listát állított pártokat, tiltakozzanak a velünk szemben elkövetett méltánytalanság ellen. Utána össze kell ülnünk a mai magyarországi baloldal - a valódi és modern baloldal - képviselőivel, hogy megbeszéljük, érdemes-e, s ha igen, akkor hogyan érdemes folytatni ezt a szerény kezdeményezést. Szorosabbra kell-e vonni a mostani laza összefogást? Mi is az álláspontunk a parlamentarizmussal kapcsolatban? (Hiszen egyszer még az a baleset is megeshetik velünk, hogy bejutunk valahová...) Hogyan állunk az igazán radikális baloldallal? Én személyesen az Antikapitalista Blokk megalakulását kedvező fejleménynek tartom, de ez csak a személyes véleményem. Egyvalamit le kell szögeznem a félreértések elkerülése végett (és a szűnni nem akaró rágalomhadjáratok, rémhírek, hisztériák és paranoiák között): a Zöld Baloldal nemcsak a rendszer ellenzéke, hanem a kormány ellenzéke is. Teljes egészében elutasítjuk a kormány gazdaság- és szociálpolitikai elképzeléseit, NATO-ellenesek vagyunk, és az Európai Uniót is csak átalakított formában tartjuk elfogadhatónak. Az „antifasiszta összefogás" jegyében se teszünk engeményeket az MSZP-nek, támogatjuk a szakszervezetek tiltakozó akcióit, támogatjuk a sztrájkoló munkásokat. Szocialista meggyőződésünk nem elvont, az osztályharcban nem vagyunk semlegesek.

 

Submit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to TwitterSubmit to LinkedIn

Hozzászólások   

-1 #9 Roth Mordechai 2009-05-14 02:42
Pattognak a zsidó bolhák, de már nem sokáig. Ez még csak az első kudarc, hamarosan bakancsok taposnak rajtatok.
Idézet
0 #8 diskosta 2009-05-12 19:43
azt én sem értem, miért nem lehetett eljuttatni a szükséges papírokat, öt óra alatt, a megfelelő helyre.
Idézet
0 #7 simaan 2009-05-12 13:04
"Május 8-án kaptuk meg, 2 perccel a félfogadási idő letelte előtt a legeslegutolsó napon, de. 10 óra 58 perckor a május 6-án jogerőre emelkedett, „záradékolt" végzést. Ekkor már az OVB határideje lejárt"

Olvasni, és azt érteni, ami le van írva. Ennyiből kiderül, hogy valamiféle machináció van a dolgok mögött.
"Lekésették"
Idézet
0 #6 Malatesta 2009-05-11 16:09
Fasz tudja, tegyuk fel hogy igy van.
De azert latszik nemi "hivatali rosszindulat", nem?
Idézet
0 #5 kmf 2009-05-11 15:07
Egy súlyos tévedés van a cikkben és TGM álláspontjában. Az, hogy az OVB csak 5 órakor ül össze, nem azt jelenti, hogy előtte ne lenne beadható a nyilvántartásba vételi kérelem. Ráadásul azt az Országos Választási Iroda veszi át, mint az OVB tk. "hivatali szervezete", munkaidőben...
Tehát ha TGM és a pártja 10.58-kor megkapta a jogerősített végzést, testvérek között is volt még 5 óra és 2 percük, hogy beballagjanak az OVB székhelyére. Ahogy mondani szokam, gyalog is be lehet érni bárhonnan, Budapest bármely szegletéből...
Szóal TGM előbb keresse magában is a hibát, ne pedig az osztálybíróságokban, meg a csinovnyikokban...
Idézet
0 #4 simaan 2009-05-10 20:09
Vérlázító

Magyarország nem jogállam, ha ez megtörténhet!

Magyarország csak "juss" állam...

http://www.klubradio.hu/cikk.php?id=16&cid=875 31#c

Hol vannak a jogtudósok? Hallgatnak? Hol van az államfő?

Hol van a miniszterelnök?
Hol van az igazságügyi miniszter?

Hol van a Demokrácia?
Hol van összetartozás?
Hol van az esélyegyenlőség, meg egyáltalán?!

Még el sem kezdődött a választás, és már trükkökkel meghamisítják?

Mit szólna ehhez az EU?

(Továbbiak itt is: http://www.klubradio.hu/forum.php?forumid=4238&id=9)
Idézet
0 #3 orbiculus 2009-05-10 16:47
Nem tudom, mások hogy találnak rá az igazán fontos web-oldalakra. Én a REDNEWS -re véletlenül bukantam rá. Minden ismerősömnek és barátomnak felhívtam rá a figyelmét. Tegye mindenki ezt, aki olvassa!
Idézet
0 #2 Malatesta 2009-05-09 22:48
Karhatalom: SZAR HATALOM!!!!!
Idézet
0 #1 kmb 2009-05-09 13:38
"A bírák jelentős része ahhoz a fölső középosztályhoz tartozik, amely cigányellenes, nőellenes, homofób, idegengyűlölő, antiszemita és mélyen lenézi a kitaszított szegényeket. Ez a fölső középosztály villanegyedeiben a szélsőjobboldalra szavaz, tudósai mélyen klerikálisak és konzervatívok, egyetemista gyerekei pedig a régi és az új etnicizmus, regresszív ökoromantika, sovén Nyugat-ellenesség és irredenta pózolás virtuózai. Mindez nem jogi kérdés."

hát ez talált.
(köszönet az interjúért)
Idézet

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés