JPAGE_CURRENT_OF_TOTAL
19. A szabad és szövetkezett egyének társadalma felé: kommunizmus (Paresh Chattopadhyay)
Az utolsó fejezetben Paresh Chattopadhyay a kommunizmusra vonatkozó marxi elméletet rekonstruálja. Sok az átfedés az előző fejezettel. Nem utópia, hanem a valós ellentmondások mozgása, a hatalom megragadása nem egyenlő a kommunizmussal, a tőke, a bérmunka és az osztályok (benne a munkásosztály) fokozatos eltűnése. A termelési eszközöktől való elválasztás megszűnése teszi lehetővé a „társadalmi egyén" kialakulását és ezzel a „szabad individualitás" kibomlását. Ezáltal lehetségessé válik az „emberi erők fejlődése, ami önmagában vett cél". A termelés társadalmi viszonyai alkotják a társadalom „valós alapját".
A tulajdon formája azonban nem egyenlő a tulajdonviszonnyal. A kapitalista tulajdonviszonyok adottak, mihelyt a kapitalista termelési (osztály) viszonyok adottak. Ezek a viszonyok (a termelők elválasztása a termelőeszközöktől) különböző formákban jelenhetnek meg: individuális tőkés tulajdona, „szövetkezett" tőkések tulajdona (részvénytársaság), vagy akár állami tulajdon formájában. A részvénytársaság már maga is az individuális tőketulajdon egyfajta megszűnését jelenti, és a dolog eljuthat arra a pontra, amikor egyetlen kézben összpontosul a társadalom össztőkéje - ettől azonban a tőke mint termelési-társadalmi viszony még nem szűnik meg. Ezért az állami tulajdon ugyanúgy fönntarthatja a kapitalista termelési viszonyokat, a termelők elválasztását a termelőeszközöktől, az önrendelkezés hiányát. Bár a privát tulajdonos megszűnik, de az állam fönntartja a tőkeviszonyt, az állami bürokrácia mint a tőke funkcionáriusa működik. Ezért a privát tulajdon mint jogi struktúra eltörlése még nem jelenti a kommunizmust. Ehhez ugyanis a társadalmi appropriációra (a többlet elsajátítása és felhasználása) van szükség. Csak egy ilyen társadalomban válik az individuum valóban szabad, társadalmi individuummá, mert a termelőerők már nem mint vele szemben álló ellenséges viszonyok lépnek vele szembe, hanem mint általa szabályozott, őérte levő viszonyok. Ez az elosztási és csereviszonyok gyökeres megváltozását is maga után vonja. A társadalom a természettel folytatott anyagcseréjének tudatos és nem profit-, hanem emberközpontú szabályozása nemcsak a munkaidő csökkenését, hanem egyben a munkamegosztás fellazulását, a szellemi és fizikai munka közti határok enyhülését is jelentené.
Ez az, amit Alain Badiou nemrég a „kommunista hipotézisnek" nevezett.
Minden fanatizmus, elvakultság nélkül; racionálisan, józanul és óvatosan, azt kell mondanunk: nincs jobb hipotézisünk.
-------------------------------
Most pedig egy kis praxis:
A könyv ingyen (és illegálisan) letölthető innen. (scannelt pdf, 68 MB)