Képmutás, imperializmus és üres patetikus aggódás a demokráciáért vs. rekciósok, nacionalisták és protofasiszták. Európa vs. Magyarország. Rövid válogatásunkban megpróbáljuk bemutatni, hogy a francia (szélső)baloldal mit szól Orbanisztán európai kritikájához.
A Marianne című baloldali republikánus, igen népszerű hetilap hosszú cikkében „Orbán kiátkozásának valódi okai” címmel így fogalmaz: „Jóllehet az európai és az amerikai diplomaták a demokráciát ért támadásokat kárhoztatják, valójában jóval inkább Orbán gazdasági refomjaitól, elsősorban a Nemzeti Bank függetlenségét támadó törvényektől futkos a hideg a brüsszeli hátakon. Orbanisztán annál is jobban aggaszthatja az uniós technokratákat, hogy létrejötte elsősorban éppen az Unió és az IMF által évtizedek óta Magyarországra kényszerített politikák eredménye. Egyszóval egy európai betegség tünete”.
„A Libérationban megjelent „Magyarország: a monetáris poiltika eszközei nem kerülhetnek Orbán kezébe” című írás a lehető legjobban jellemzi az európai képmutatást.”
[A két, francia egyetemen tanító magyar (vagy magyar származású – mi sosem hallottunk róluk) közgazdász cikke tényleg elképesztő, csak egy hosszabb idézet belőle: „A valódi tét az, hogy elfogadhatónak tartjuk-e, ha egy tagállam ennyire semmibe veszi a Maastrichti szerződés előírásait. Az Európai Bizottságnak komolyan fel kell tennie magának a kérdést, hogy milyen Európát is szeretne. Ha egy erős, egységes, kohézióra épülő, koherens Európát, akkor fel kell lépnie a szerződései védelmében. Talán most jött el az ideje annak, hogy az európai intézmények felhagyjanak végre erélytelenségükkel, amely oly jellemző volt rájuk 2000-ben, amikor az osztrák neonáci szimpatizánsok kormányra kerültek. Európa ezidáig belenyugodott a magyar demokráciát érintő támadásokba, de nem fogadhatja el, hogy a monetáris politika eszközei is Orbán kezébe kerüljenek. Ez mindenképpen a Maasstrchiti szerződés valahavolt legdurvább megsértését jelentené”].
„A probléma az, hogy most Orbán hozzá mert nyúlni a Szent Grálhoz, a központi bank függetlenségéhez és alkotmányba foglalta, hogy a forint a nemzeti fizetőeszköz (amely azt jelenti, hogy kétharmados többség kell majd az eurózónához való csatlakozáshoz) és persze államosította a magánnyugdíjpénztárak vagyonát.”
„A magyar függetlenség tiszteletben tartása az első feltétele a demokrácia és a népszuvereintás helyreállításának. A magyar eset, egy európai betegség tünete, melyet Marcel Gauchet úgy foglalt össze, hogy „Európának nincs identitása”. A helyzet még rosszabb. Európa szembemegy az identitásokkal!

A szésőbaloldali Nouveau Parti Anticapitaliste egyik platformjának (Courant Communiste Révoutionnaire) igen tájékozott írása a magyar helyzetről: „Imperialista képmutatás az aggodalom a demokrácia sorsán”.
„Valójában a magyar miniszterelnök bonapartista hajlamai és hatalomkoncentrációja távolról sem számít újdonságnak Magyarországon. Ami az európai vezetők, és az őket szolgalelkűen követő sajtójuk attitüdjének mostani megváltozását okozta az az, hogy Orbán ezúttal „túl messzire ment”.
„Hiszen egy ilyen mély gazdasági válságban már az, hogy az alsó osztályokkal fizetteti meg a válság árát, nem is volt elég. Orbán és kormánya kénytelen volt fellépni a magyar uralkodó osztály különböző csoportjai és a nemzetközi imperializmus harcában. Ez a fellépés, ami nem tetszik az imperializmusnak.
„A magyar kormány politikája igazából még azt sem jelenti teljes egészében, hogy a válság árának egy részét az országban domináló külföldi tőkével akarná megfizettetni. Egyszerűen csak arról van szó, hogy Orbán jobb feltételeket akar magának kiharcolni az EU-val és az IMF-fel folytatandó tárgyalásokon. Azaz a mostani helyzetben Orbán arra játszik, hogy „úgy sem fogjátok veszni hagyni az országot, mert az magával rántaná az egész európai kártyavárat”. Azt gondolja, hogy az Unió sosem merne igazából „betenni” a magyar gazdaságnak, hiszen például a magyar bankrendszer összeomlása igen komoly gondokat okozna az osztrák vagy a német bankoknak is. Arra játszik tehát Orbám, hogy kétszer is meg fogják az Unióban gondolni, hogy igazán ártsanak a magyar gazdaságnak”.
„Mint az olasz és a görög „technokrata nemzeti egységkormányok” példája megmutatta, a kapitalizmus jelenlegi mély válságában az imperialista államok nem csak kemény megszorító intézkedéseket kényszerítenek a félgyarmati országaikra (mint amilyen Magyarország is), hanem elvárják, hogy a szóban forgó állam a lehető legnagyobb szervilitást tanúsítsa. Éppen ebbe az akaratba ütközik bele Orbán fentebb leírt elképzelése, azaz hogy némi „játékteret” kíván biztosítani magának. Így az Orbán-féle antidemokratikus intézkedések bírálatának örve alatt, az ezzel korántsem összefüggő intézkedések (pl. a Nemzeti Bank függetlensége) is „elfogadhatalanokká”, „az európai értékekkel ellentétessé” váltak. Jól tudjuk, hogy bizonyos körökben már Orbán eltávolítása is szóba került, hogy „megoldják” ezt a kellemetlen helyzetet.”

„Valójában Orbán Viktor politikájában semmi haladó, vagy „anti-imperialista” nincsen. Éppen ellenkezőleg: célja, egy valamiféle ’magyar kapitalizmus’ megteremtése egyszerre utópikus és rekciós. Ebben a helyzetben a kormány támadásai az alsóbb osztályok ellen és mindehhez valamiféle nacionalista retorika használata, nem kétséges, hogy csak növeli a nép egy részének a szimpátáját a nyíltan fasiszta pártok, mint a Jobbik és nacionalista szabadcsapatai, iránt”.
Ma már egyértelmű, hogy a hivatalos ellenzék mindent meg fog tenni, hogy a kormánynak való ellenállás megmaradjon a burzsoá törvényesség keretei között. A munkásoknak, a fiataloknak, az alsó osztályoknak nincs mit remélni ettől az „ellenzéktől”.
Magyarország újabb példa arra, hogy nem az Unió imperialista irányítói által már régen megvásárolt parlamenti ellenzék és még kevésbé a Jobbik protofasiztái, akik alternatívát tudnának nyújtani a dolgozóknak és a szegényeknek az egyre rekaciósabb hatalommal szemben. A népnek és a munkástömegeknek a független mobilizációjára van szükség, az 1956-os munkástanácsok tradícója nyomán: csak ez nyújthat valódi emancipatorikus alternatívát a mostani krízissel és a bonapartista tendenciákkal szemben. Az uralkodó osztály egymással is küzdelmet folytató két táborával kell felvenni a küzdelmet, mert csak ez szabadíthatja ki Magyarországot a félgyarmati függőségből”.